Rólunk

Rólunk

A Semmi Extra étterem gondolata négy barát fejéből pattant ki 2010 környékén a Velencei-tó partján. Azóta töretlen lendülettel dolgozunk azon, hogy olyan helyet hozzunk létre számotokra, ahol jól tudjátok érezni magatokat a barátaitokkal, egy pohár sörrel a kezetekben vagy a család minden tagjával egy vasárnapi ebéd alkalmával is.

Jelenleg két étteremmel várunk titeket a hét minden napján. Míg a Bartók Béla úti egységünk megmaradt egy könnyed, street foodos helynek, addig a Lajos utcában a jól ismert hamburgerek, lepények mellett bistro konyhával is várunk benneteket. Mindkét éttermünket úgy alakítottuk ki, hogy a kisebb-nagyobb társaságok és a családok is otthon érezhessék magukat, ezért legfiatalabb vendégeinket gyerekmenüvel és gyereksarokkal várjuk. No és persze négylábú kedvenceiteket sem kell otthon hagynotok, ha beugranátok hozzánk enni vagy csak inni egy jót.

Helyszínfoglalás eseményre

Helyszínfoglalás eseményre

Amennyiben helyszínt kerestek esküvőre, születésnapra, kisebb vagy nagyobb csapatépítőre, workshopokra, céges rendezvényekre, akkor egész évben számíthattok ránk mindkét éttermünkben. Kérjetek árajánlatot telefonon vagy az alábbi linkre kattintva e-mail-en.